Még 2015-ben, első babám születése után, a régi blogomon kezdtem el egy cikksorozatot, amelyben azt terveztem, hogy a Maslow-piramis szintjeit veszem végig anyai szemmel. Hát, a másodikig jutottam, úgyhogy még van hátra pár lépcső, de addig is, átdolgozva, kiegészítve álljon itt az első szint bejegyzése.
Még 2015-ben, első babám születése után, a régi blogomon kezdtem el egy cikksorozatot, amelyben azt terveztem, hogy a Maslow-piramis szintjeit veszem végig anyai szemmel. Hát, a másodikig jutottam, úgyhogy még van hátra pár lépcső, de addig is, átdolgozva, kiegészítve álljon itt az első szint bejegyzése.
Először bemutatom a Maslow-piramist röviden. A különböző szükségletek Maslow elmélete szerint egymásra épülnek. Amíg nincsenek kielégítve az alapszükségletek, addig azzal vagyunk elfoglalva, hogy ezeket kielégítsük, majd jöhet a következő lépcsőfok, majd az azt követő, és így tovább. Az elnevezések nagyjából magukért beszélnek. Ezt persze finomították idővel, pl. nem muszáj, hogy teljesen tele legyen a hasad, de kell egy bizonyos százalék, aminek teljesülnie kell, hogy tudj foglalkozni a többivel.
1. szint – fiziológiai szükségletek
A fiziológiai szükségletekhez tartozik a levegő, alvás, evés-ivás, anyagcsere és szexualitás.
Az elmélet nem teljesen fedi azért még a gyakorlatot, mert mindenki hallott már pl. éhező művészekről, a koncentrációs táborokban is bőven írtak verseket, pedig ott sajnos a minimum százalékot sem érte el a gyomortelítettségük. Az anyaság bizonyos időszakaiban viszont szinte kötelező ezen a szinten ragadni, különben nem leszel rendben sem Te, sem a babád.
A szülés utáni első hetekben folyamatosan kerestem, próbáltam magamnak megfogalmazni, hogy mi is az, ami miatt nem igazán érzem jól magam – mert ha meg tudom fogalmazni, akkor tudok is vele mit kezdeni. Az egyik válaszom az volt, hogy bizony elég kiábrándító, hogy egy gép lettem, egy biológiai gép, megragadtam az első szinten. Bármikor, ha egy kis szabadidőm akadt, akkor sorra kellett vennem a következőket:
– kell-e WC-re mennem
– éhes vagy szomjas vagyok-e (ill. tudnék-e enni vagy inni)
– zuhanyoztam-e már ma
– álmos vagyok-e (ill. tudnék-e aludni, ha lefeküdnék)
(- a szexualitás ilyenkor nincs benne az alapszükségletek csoportjában)
Mindent akkor kellett csinálnom, amikor lehetőségem volt rá, és nem feltétlen akkor, amikor a legjobban esett volna. Sokszor eszembe jutott a volt osztályfőnököm, aki hosszú buszos utazásoknál mindig mindenkit elküldött WC-re, ha megálltunk, mondván, akkor menj pisilni, amikor lehetőséged van rá, és ne akkor, amikor kell.
Így tettem az anyaság első heteiben is. Ez azért óriási visszazuhanás volt a piramis csúcsáról, az önmegvalósításról. Önmegvalósítás? Hagyjuk már. A nap sikere az volt, ha hajat mostam, vagy ettem rendesen napi x alkalommal.
Emlékszem az első sikerre (ami már ezen a szinten túlmutatott), amikor szoptatás közben mondjuk újságot olvastam (akkor még lehetett, a lányomat nem érdekelte a külvilág), vagy megnéztem egy sorozatrészt, amíg a baba rajtam aludt (hogy közben 5x fel kellett pattanjak, hogy visszaaltassam, az nem számított). De alapvetően általában megjártam, ha nem a fenti listán haladtam végig, hanem ellébecoltam az időt.
A lányom 5 hónapos kora körül is alapvetően még mindig ezeken mentem végig, csak már több szabadidőm volt, és hamarabb értem a lista végére, és tudtam mást is csinálni – pl. blogot írni. De bizony nem inthetek végleg búcsút a piramis alján való ácsorgásnak sem. Újra és újra vissza kell lépni erre a lépcsőfokra, amikor a baba beteg, jön a foga, fáj a hasa, front van, stb. stb. Amikor a túlélés a cél. Amikor éjszakáznál ugyan, hogy olvass egy kicsit, bírnád még, de fogalmad sincs, mikor aludhatnál legközelebb, úgyhogy alszol inkább, amikor megteheted. Mert most lehet, hogy bírnád, de zsinórban 3x-4x (vagy egy hónapon át) már nem biztos, és könnyen lehet, hogy a baba úgy dönt, nem hagy aludni. Nem beszélve arról, hogy ha szoptatsz, akkor már csak azért is aludnod és enned, innod kell, hogy legyen tejed, és legyen a babának ennivalója.
Megvan persze a szépsége, vagy legalábbis egyszerűsége ennek a létnek. Nem kell sokat gondolkozni, csak teszed a dolgod. De azért hosszú távon nem jó. Szerencsére a babák is rájönnek, mennyi klassz dolog van a világban a síráson és nem alváson kívül, úgyhogy ez az időszak is elmúlik, addig is igyekezzünk meglátni a szépségeit.
Most, hogy a gyerekeim 3,5 és 1,5 évesek, és már nem szoptatok, azért lényegesen több lehetőségem van, jobban tudok más szintekre is bekacsingatni, hiszen dolgozni is elkezdtem, de még most is van, amikor nagyon vissza kell álljak erre az alapszintre, és fel kell töltődjek. Amikor egy hónapon keresztül folyton beteg valaki, pl. akkor.
A biztonság és védettség szerencsére adott, azzal nem kell foglalkozzam. Szívből remélem, hogy az engem olvasók számára is adott a biztonság és védettség! Ha félsz otthon a párodtól/családodtól, keress meg e-mailben vagy telefonon!
A következő cikk témája a szeretet, valahová tartozás szükséglete lesz.