Úgy, hogy magunkat tesszük az első helyre. És ha most becsuknád a cikket, kérlek, ne tedd! Én is utálom az ilyen és ehhez hasonló okosságokat.
- „Tegyem magam az első helyre.” – Köszi. És ezt mégis hogyan? Ki csinálja a többit?
- „A gyereknek is az a fontos, hogy az anyja jól érezze magát a bőrében.” – Olyan jó, hogy már a saját jó érzésem is a gyerekért van, és nem magam miatt…
- „A mosogatás megvár.” – Igen, pont ez a baj.
- „Nem kell 12 fogást főzni, meg ablakot pucolni…” – Nem mondod?! Nem vasalok, egy fogást főzök, nem tudom, mikor pucoltam utoljára ablakot, de még port törölni se nagyon szoktam…
És mégis. Mikor összeértek a fejemben a dolgok, rájöttem, hogy ezek valahol mind igazak. De mutatok egy gyakorlati példát. Így nézett ki a házunk ma délelőtt, mikor a Kicsit leraktam aludni, a Nagyok pedig oviban voltak:
És én mit csináltam? Megetettem a macskákat, aztán melegítettem magamnak ebédet, leültem és kényelmesen megettem. Aztán jött a desszert és a kávé és a Netflix (Sexify, női orgazmus-optimalizáló app megalkotása, lengyel, eddig tetszik). És nem sokkal később felkelt a Kicsi – nyilván korábban, mint ahogy szokott. És szoptatás, közben Netflix folytatás. Aztán összekészülés és indulás a dolgomra.
Du. ebben a káoszban kis helyteremtés, majd vacsorakészítés. Gombapaprikás és tészta. Gombaellenes lányomnak tejfölös tészta paradicsommal, uborkával. (Gyönyörű gombák voltak az Aldiban.)
Korán elaludtak a gyerekek, és én meg tusoltam és leültem cikket írni. A hűtőbe majd még bepakolok, talán benyomom a mosogatógépet, de ennyi. Nincs esti műszak.
Régen tuti nem így lett volna. Hiszen csak gyorsan összekapkodom a cuccokat a nappaliban, pár perc.. Csak kipakolom a mosogatógépet, meg bepakolom. Csak egy kicsit mosogatok… Hiszen olyan sokat szokott aludni. Esetleg valami fantáziadúsabb kaja. És akkor ott lettem volna, hogy felkel, és nem pihentem. (Jó, még a szoptatós Netflixezés meglehetett volna.)
Megtanultam hallgatni az érzéseimre. Mikor elalszik a lányom, bekapcsol valami: Jaj, ha ezt vagy azt nem tudom megcsinálni, amíg alszik, nagyon csalódott/szomorú/dühös/stb. leszek. Ha ez valami házi munka, akkor annak esek neki (hiába „kellene” jobban vágynom a pihenésre). Ha ez a valami pihenés, akkor az. Ha mozgásra vágyom, akkor az. Van persze egypár kötelesség, de most már TÉNYLEG minimalizáltam. Tiszta ruha és főtt étel legyen. Mosogatnivaló kordábantartása. (Ne folyjon ki a mosogatóból és ne penészedjen, bűzölögjön semmi. Mosogatógéppel azért könnyebb.)
Igyekszem nem haszontalannak érezni magam, ha pihenek, mikor dolgozhatnék. „Hiszen addig nem csináltam semmit, (csak gyerekeztem), most, hogy alszik, dolgoznom is kellene valamit, hiszen a Férjem is egész nap dolgozik.” Na, ezt a narratívát kellett sürgősen átírni. Az, hogy a gyerekemmel vagyok, nem pihenés. Nem énidő. Lehet kellemes (meg sokszor kellemetlen és nehéz is), de attól még munka (ez is milyen már, mintha csak azt lehet munkának nevezni, amibe beleszakadsz). Akár egy, akár több gyerekről van szó. És ennek a munkának, gondoskodásnak nincs vége délután 4-kor vagy 5-kor. Jelenleg éjszaka sem. Szóval valamikor muszáj pihennem. Mert, ahogy Via is mondja: a pihenés nem luxus, nem kell kiérdemelni sem, a pihenés létszükséglet. És a pihenés nem egyenlő az alvással.
Ehhez hozzájött még az is, hogy egyik nap morogtam magamban, hogy nem hiszem, hogy csak nekem fontos a rend. És akkor beütött. Csak nekem fontos a rend. Persze, senki sem bánja, ha rendet rakok, de igazából jól megvannak a kisebb kupiban is. Akkor mi a fenének feszülök bele? Persze, szeretem a rendet, ha egyedül élnék, biztos nem így nézne ki a lakásom. De nem egyedül élek (szerencsére). És egyelőre a gyerekek bármennyire is ügyesek, és fizikailag képesek egy sor dologra, még nagyon kis apró lépésekben lehet velük haladni. Hiszen sokszor még a felöltözés sem megy felügyelet nélkül, mert elkalandozik a figyelmük, fontosabb dolguk akad… Mert gyerekek. És nem, nem attól fognak rendszerető felnőtteké válni, hogy egész gyerekkorukat végigveszekszem velük. Még kamaszként sem sem vettem észre a kupit. Aztán ez megváltozott. Úgyhogy feléjük is csökkentettem az elvárást. De azokhoz igyekszem jobban ragaszkodni, hogy beépüljenek. (Pl. hogy kaja után köszönjék meg, és pakolják el az edényeket maguk után.) És ne az legyen, hogy hetente egyszer rájuk zúdul anya haragja, mert elege van abból, hogy egész héten pakolt, és mégis úszik a ház.
Ha idáig értél a cikkben, akkor egyrészt köszi, másrészt bocsi, hogy én sem tudok csodát tenni, és egyszerre lehetővé tenni a csodaszép otthont és a sok énidőt (kisgyerekek mellett). Lehet, hogy pár év múlva menni fog már. De talán Te is elkezded újragondolni a dolgokat. Ez az időszak nem tart örökké. Lesz még tiszta, rendes otthonod. Lesz olyan, hogy listákat dugdoshatsz a kamasz gyerekeid orra alá. Hogy nem lesz minden ablakpárkányban gesztenye, meg papírba bugyolált ajándék… De most vannak. Most ennek van itt az ideje. Próbáld megtalálni az egyensúlyt. Most. Ebben a helyzetben. Nem leszel trehány, lusta, szaranya, szarháziasszony, hogy látszik az otthonodon, hogy élnek benne. A gyerekeid nem lesznek lusta, trehány emberek azért, mert nem veszekszed végig velük a napot. A gyereknevelés munka. Nem csak a házimunka az. Tudom, nehéz, mert nincs „semmi”, amit felmutathatsz, „csak” a gyereke(i)d. De nézz rá(juk), és érezd, e(zek)hez a csodá(k)hoz van egy kis közöd. 🙂 És hidd el, nem vagy elkésve a változtatással sem, ha mégsem tetszik a tükör, amibe nézel.
Miket érdemes átgondolni?
- Mi az, ami már régóta kimarad a napjaidból, pedig nagyon hiányzik? – Legközelebb vedd előre! Lehet kicsiben kezdeni. Foglalkozz vele 15 percig, aztán ess neki a teendőidnek. Az akkoris 15 perccel több, mint eddig. De simán lehet, hogy az összes szabadidőd rámegy. És könnyen meglehet, hogy mégsem dől össze a világ. Próbálkozz!
- Mi az, ami a legtöbb idődet viszi el? Tényleg kell rá ennyi idő? Attól vagy a legboldogabb, amivel a legtöbb idődet töltöd? – Nekem pl. a pakolászás vitt el eddig irdatlan sok időt. Sok kicsi sokra megy alapon. Pedig a legnagyobb különbség a 95% és a 100% között van. Ha a rendben van a ház, egy leejtett pulcsi is őrjítő. Egy ránc a pléden… De a fentebbi állapotban napokig el van a ház, alig látszik a különbség 😀 És nem, nem leszek boldog a folyamatos pakolászástól. (De ha Te igen, akkor csináld!)
- Hogy akarsz visszaemlékezni erre az időszakra? És hogy szeretnéd, hogy Rád emlékezzenek? Én biztos nem szeretném, ha csak az maradna meg a gyerekekben, hogy folyton veszekedtem velük a pakolás miatt. Megkaptam amúgy a Nagylánytól, hogy azért örül az ovinak, mert így nem kell hétfőnként pakolnia 😀 Ezt leszámítva itthon jobb. Amúgy ez persze nehéz, mert nem tudhatod, mi marad meg hosszútávon. De ha feltűnően sokat emleget valamit a gyerek, akkor azért érdemes rá figyelni… Jó tükröt tartanak.