AnyaPlacc

Merkl Kinga – fotós

Fotó: Merkl Kinga

Ki vagyok én? A fenti kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni. Először akkor írtam le azt, hogy fotós vagyok, amikor pár évvel ezelőtt a weboldalamon a bemutatkozómon dolgoztunk.

7 éves koromban költöztünk Magyarországra, egy kis budapesti kitérő után Gödöllőre szüleimmel és testvéreimmel. Jelenleg kis családommal élek, ami három gyereket és egy férjet jelent.

5 multiban eltöltött év után egy kanadai mozigépeket gyártó cégnél dolgoztam 10 éven keresztül Budapesten és a 10 év alatt születtek meg a gyerekek. Viszonylag hamar visszatértem a munka világába a gyerekek születése után és a két nagyobbik gyermekkel a férjem volt otthon velük gyeden, gyesen. A harmadik gyerek születése jelentett a legnagyobb változást az életünkben. Főleg azért, mert a cég, ahol dolgoztam, bezárta a magyarországi irodáját, ami arra ösztönzött, hogy  végre lépjem meg azt, amin már régóta gondolkoztam – a hobbimat, szenvedélyemet hivatalosan, vállalkozás formájában csináljam.  Így lett a fotózás a főállású munkám.

A gyerekek játszószobája volt az első “stúdióm”, utána a nappalink, de voltam már átmeneti szálláson és a testvérem garázsában is. Azt szoktam mondani, hogy röges volt az út idáig, ami egy vicces szójáték, mert ezekben az időkben a Röges utcában laktunk, éltünk és az első években ott tarottam a beltéri fotózásokat.

Nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent számomra a fotózás. A legfontosabb cél, hogy maradandót alkossak és a képeimmel örömöt szerezzek. Egy adott pillanatot megőrzök a jövőnek, hiszen olyan gyorsan röpülnek az évek és olyan gyorsan változik minden. Az is külön öröm, amikor a vendégeim már a barátaim és úgy sétálok Gödöllőn főterén, hogy valakivel mindig találkozom, akit egyszer már legalább fotóztam és a gyerekek felismernek, köszönnek. A visszajáró vendégek a legjobb visszajelzés, így tudhatom, hogy jó úton. Amikor pedig egy-egy családi ház falán találkozom az általam készített fotókkal, azokra már nincsenek szavak.

Sok előnye van annak, hogy saját vállalkozásom van. Egyrészt, hogy a gyerekekkel tudok lenni és én alakítom a beosztásomat, másrészt rengeteget tudok visszaadni a közösségnek, amiben élek. Sok jótékonysági eseményt illetve fotózást szervezek, a bevételekkel pedig rászorulókon segítek. Vállalkozásomnak ez egy fontos pillére, mert ezek a találkozások mindig emlékeztetnek rá, hogy honnét indultam.   

Telefon: +36 20 886 1666
E-mail: merkl.kinga@gmail.com
Honlap: www.merklkinga.hu
Facebook: https://www.facebook.com/merklkingaphotography/